don't blog about this

modellautós nördségek

Évértékelő

Olyan hamar eltelt ez a 2015, hogyha nem állna karácsonyfa a nappaliban - alatta a Norev BMW X6 M-jével -, akkor azt hinném, még csak most léptünk az utolsó harmadba. A mélyen fű alatt pezsgő hazai gyűjtői életnek köszönhetően idén minden eddiginél többször volt a kezeim között olyan modell, ami végül nem az én gyűjteményembe került.
img_4039.JPGHa már itt tartunk, azért elmondom, hogy az eltelt egy év alatt 28 darabbal bővült az álladó kiállítás, amivel így már 213 tagú a kollekció. Beszerzés szempontjából a legerősebb hónap a február volt, hiszen ekkor 5 modellel bővültem, míg májusban mintha megszűnt volna az internet, semmi.
img_1875.JPGArra viszont világosan emlékszem, hogy éppen nagyon fájt a torkom, amikor megérkezett a kis piros M235i Coupé. A '15-ös érkezésűek között is világosan látható, hogy mennyire előretörtek a műgyanták, kicsivel kevesebb, mint a fele csak az olyasmi rendes, fém, nyitható modell, mint a Paragon M4-ese.
img_2553.JPGÖrömmel jelenthetem, hogy nem fogok többé olyan évzáró posztot írni, aminek utolsó bekezdésében Autoart E46 M3-ért és GT86-osért könyörgök az égieknek, ráadásul utóbbi mellé még egy Subaru BRZ is becsúszott abban a bizonyos kékben, amiben kell az ilyesmit venni.
img_2189.JPGVégtelennek tűnő várakozás után ráragyogott a BMW gyűjtőkre a fény, imáink meghallgatásra találtak, nem kell többé a láthatóan kiöregedett Revell 8-asokat vadászni, hiszen az OttO models újra feldolgozta a világ legmenőbb kupéját, a 850 CSi-t, ráadásul nekem kedvezve pirosban.
img_2177.JPGMire a 850-es megérkezett, már teljesen bele voltam bolondulva az esti fotózásba, ezért Chilisos-szal el is vittük az övét meg az én szülinapi M Performance cuccokkal feldobott fehér M3-asomat a Szabadság hídhoz.
img_2258.JPGTúlsúlyban a BMW-k vannak, ez már nem adhat okot meglepődésre, azonban néha egy elegáns Mercedes vagy egy jó hangú, dögös Audi csábító tud lenni. Kétség sem fér hozzá, hogy két ekkora karakterre szükség van a gyűjteményben.
img_3052.JPGMint mindig, most is van egy modell, amit alig győztem kivárni, ez egyértelműen az októberi Yas Marina kék M3-as BMW volt. Tőle éppen csak kicsit maradt le a DTM bajnoki cím tiszteletére bestiálisra öltöztetett M3-as és az Estoril kék 435i M Sport.
img_9435.JPGMint minden évértékelőben, ebben is muszáj lesz egy csöppet a jövőbe tekinteni, így remélem, hogy 2016-ban eljut oda a GT Spirit, hogy kiadja az E90 M3-ast valami érdekfeszítőbb színben, mert az már nagyon hiányozna a sorból és a temérdek kihagyott 911-es után jól esne mondjuk valami friss 991-et a gyűjteményben tudni. A nagy cél viszont ismét egy Autoart, ezúttal 2002 Turbo-t vadászok elszántan.

A bejegyzés trackback címe:

https://dontblogaboutthis.blog.hu/api/trackback/id/tr398206952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MT21013 2015.12.30. 16:25:34

Gyönyörű modellek és szokás szerint profi képek. Gratulálok az idei irigylésre méltó terméshez!

Csepreghy Dániel · http://dontblogaboutthis.blog.hu/ 2015.12.30. 16:29:22

@MT21013: Köszönöm szépen! Az idei évvel nagyon elégedett vagyok, a kitűzött célokat sikerült teljesíteni, néha kicsit jobban is, mint kellett volna :D

Missa 2015.12.30. 18:53:17

Jó kis leltár! :-)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.01.02. 23:05:42

Remek a bestof képgyűjtemény, klassz végignézni őket.

don't blog about this

Klaviatúra közeli modellautó-bolond mindennapjai, örömei, bánatai és egyéb megmozdulásai főként 1:18-as méretarányban.

Címkék

1-es sorozat (2) 1 m coupe (4) 2002 (2) 2013 (2) 2014 (1) 2015 (1) 250 gto (1) 3.0 csi (1) 318i (1) 325i (1) 435i (2) 4x4 (2) 5-ös sorozat (1) 535i (1) 5 gt (2) 6-os sorozat (1) 760li (1) 911 (1) 911 turbo s (1) 917 (1) 930 (1) a-osztály (3) a4 (1) alpesi fehér (3) alpina (2) alpine white (1) amg (2) amts (1) aprilia (1) audi (5) autó (61) autoart (14) avant (1) avantgarde (1) aventador (1) b4 (1) b7 (1) belterj (38) bemutató (20) beteg (2) bibione (1) biturbo (1) black series (1) blog (26) bmw (34) börze (5) boxer (1) budapest (6) bugatti (2) c63 amg (1) cabrio (1) calibra (1) canon (3) canon sx20 is (1) can am (1) cápa (1) chilisos (1) cmc (2) coupé (2) coupe (4) csomag (5) csomag jött (2) csoport (1) die-cast (39) diecast (3) diecast solution (3) dioráma (1) dodge (1) dpd (1) drága (1) duna (1) e12 (1) e24 (1) e30 (1) e46 (1) e60 (2) e60 amg (2) e82 (1) elegancia (1) este (2) ettore bugatti (1) évadzáró (3) évértékelő (3) évzáró (2) expedition (1) f10 (1) f32 (1) fehér (2) fények (1) fényképezés (29) ferrari (1) focus (1) focus rs (1) ford (4) fotó (2) fotózás (5) frozen (1) frozen grey (1) gasztronómia (1) ghost (3) gran tourismo (2) gt (1) gtspirit (3) gt spirit (15) gyógyszer (2) gyűjtemény (34) gyümölcsök (1) halloween (1) haszonjármű (1) helyzetjelentés (1) hibrid (1) himalaya (1) hobbi (22) hofmeister knick (1) hogyan készült (1) hokiütő (1) hungexpo (1) i8 (1) individual (1) is200 (1) is300 (1) jaditoys (1) játék (3) java green (1) kabrió (2) karbon (1) kawasaki (1) kisautó (37) kombi (1) kyosho (5) led (1) legjobb (1) lexus (2) lista (1) luxus (3) m235i (2) m3 gtr (1) m5 (4) m535i (1) m6 (1) maisto (1) makett (1) matt (1) mattszürke (1) megfázás (1) melbourne red (1) mercedes (7) mercedes-benz (6) merci (1) minichamps (3) modelcar (1) modell (19) modellautó (59) modellbolt (2) motor (1) motorsport (1) műgyanta (4) m performance (2) m power (4) narancs (3) nátha (1) navara (1) ninja (1) nissan (1) norev (4) nyár (1) olaszország (2) opel (1) összehasonlító (3) összes (1) ősz (1) otto mobile (12) otto model (8) öt ok (1) pakk (2) parádé (1) paragon (4) paragon models (4) parkoló (2) parkoló parádé (1) passat (1) pickup (2) pick up (1) piros (4) platós (1) plug-in (1) politoys (1) polstil (1) porsche (5) porsche 911 (1) posta (1) prémium (12) quattro (1) rakpart (2) rally (4) red (1) régi (1) rekord (1) resin (19) roadster (1) rolls (2) rolls-royce (2) röviden (1) rs (2) rs200 altezza (1) rs4 (1) rs 4 avant (1) s6 (1) schuco (2) signature (1) solido (1) sorhat (3) sparkling brown (1) sport (2) stelvio pass (1) story (42) stuttgart (1) supersport (1) szénszál (1) találkozó (2) targa (1) táskák (1) tdi (1) technika (1) teszt (23) tök (1) torokfájás (1) totalcar (2) totalcar parkoló parádé (1) toyota (2) transit (1) tuning (2) turbó (1) turbo (3) ünnep (1) updated (1) urquattro (1) utazás (1) ut models (2) v10 (1) v12 (2) v8 (6) valencia orange (1) város (1) vélemény (1) versenyautó (2) veyron (1) világrekord (1) vitesse (1) vitrin (1) volkswagen (5) vs (1) vw (1) w124 (2) w16 (1) world record edition (1) wraith (1) wre (1) x5 (1) z3 (1) zárás (2) zöldségek (1) zsebgarázs (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása