don't blog about this

modellautós nördségek


Rákattantam a gyártelepekre
Rákattantam a gyártelepekre

img_6858.JPGIgazi autókat előszeretettel rángatok át a fél városon csak azért, hogy az egykori vágóhídnál vagy a Csepel Művek egyik szebb napokat is látott, téglahomlokzatos raktárépülete vagy gyárcsarnoka előtt fotózzam. Egy friss, ropogós és újszagú BMW remek kontrasztban van ezzel a környezettel, a végeredmény mindig lelkesítő lesz és ez tetszik. Ezért sokat töprengtem azon, hogy hogyan lehet ezt az egészet sokkal kisebb méretarányú autókkal kivitelezni.
img_6612.JPGMár csak ...

Csoportosítás
Csoportosítás

img_8736.JPGAz elmúlt hétvégén kellően ideálisnak tűnt az idő a fényképezéshez, a hőmérsékletet leszámítva. Azt gondoltam, ha előre eltervezzük, hogy mik lesznek napirenden, akkor majd sokkal egyszerűbb és hatékonyabb lesz, gyorsan túllendülünk az egészen, de igazából ezzel a módszerrel is sikerült lilára fagyasztani magunkat, ahogyan az előző alkalom mal is tettük.
img_8803.JPGMost kivételesen az 1:43-as szekció volt jelentős túlerőben, mert ebből nagyobb a lemaradás, ami a ...

Szent Grálok
Szent Grálok

IMG_8585.JPGOlyan szerencsés vagyok, hogy ma kizárólag ritka modelleket fotózva fagyaszthattam meg a kezem a Duna partján. A teniszlabda színű 02-es Bömbit mondjuk csak a mütyürkék miatt vittem ki, de a többi kettő modell csak nálam friss, nem mai darabok.
IMG_8501.JPGAz UT models E46-os például egy patent állapotú, 1998-as, gyári dobozos 318i. Igen, négyhengeres, ettől különleges. Feketék az ablakkeretei, nincsen ködlámpája sem, más a lökhárítóban lévő rácsozása is, mint a ...

Ez azért kellett nekem
Ez azért kellett nekem
OttO mobile Ford Focus RS

Nagyjából akkor vettem észre, hogy a gyűjteményem súlyos hot hatch hiányban szenved, amikor egyik börzén hosszú idő után, váratlanul elvitték a sárga Ibiza Cupra -mat. Bár akad itthon piros kettes Golf GTI is, de igazából ilyen forró ferdehátú témában a modernebb, 2000-es évek környéki autók inkább fogamra valóak. Kész megvilágosulás volt, amikor megláttam, hogy érkezőben van az első generációs Focus RS változata, mely igaziban is a különlegesebb ...

don't blog about this

Klaviatúra közeli modellautó-bolond mindennapjai, örömei, bánatai és egyéb megmozdulásai főként 1:18-as méretarányban.

Címkék

1-es sorozat (2) 1 m coupe (4) 2002 (2) 2013 (2) 2014 (1) 2015 (1) 250 gto (1) 3.0 csi (1) 318i (1) 325i (1) 435i (2) 4x4 (2) 5-ös sorozat (1) 535i (1) 5 gt (2) 6-os sorozat (1) 760li (1) 911 (1) 911 turbo s (1) 917 (1) 930 (1) a-osztály (3) a4 (1) alpesi fehér (3) alpina (2) alpine white (1) amg (2) amts (1) aprilia (1) audi (5) autó (61) autoart (14) avant (1) avantgarde (1) aventador (1) b4 (1) b7 (1) belterj (38) bemutató (20) beteg (2) bibione (1) biturbo (1) black series (1) blog (26) bmw (34) börze (5) boxer (1) budapest (6) bugatti (2) c63 amg (1) cabrio (1) calibra (1) canon (3) canon sx20 is (1) can am (1) cápa (1) chilisos (1) cmc (2) coupé (2) coupe (4) csomag (5) csomag jött (2) csoport (1) die-cast (39) diecast (3) diecast solution (3) dioráma (1) dodge (1) dpd (1) drága (1) duna (1) e12 (1) e24 (1) e30 (1) e46 (1) e60 (2) e60 amg (2) e82 (1) elegancia (1) este (2) ettore bugatti (1) évadzáró (3) évértékelő (3) évzáró (2) expedition (1) f10 (1) f32 (1) fehér (2) fények (1) fényképezés (29) ferrari (1) focus (1) focus rs (1) ford (4) fotó (2) fotózás (5) frozen (1) frozen grey (1) gasztronómia (1) ghost (3) gran tourismo (2) gt (1) gtspirit (3) gt spirit (15) gyógyszer (2) gyűjtemény (34) gyümölcsök (1) halloween (1) haszonjármű (1) helyzetjelentés (1) hibrid (1) himalaya (1) hobbi (22) hofmeister knick (1) hogyan készült (1) hokiütő (1) hungexpo (1) i8 (1) individual (1) is200 (1) is300 (1) jaditoys (1) játék (3) java green (1) kabrió (2) karbon (1) kawasaki (1) kisautó (37) kombi (1) kyosho (5) led (1) legjobb (1) lexus (2) lista (1) luxus (3) m235i (2) m3 gtr (1) m5 (4) m535i (1) m6 (1) maisto (1) makett (1) matt (1) mattszürke (1) megfázás (1) melbourne red (1) mercedes (7) mercedes-benz (6) merci (1) minichamps (3) modelcar (1) modell (19) modellautó (59) modellbolt (2) motor (1) motorsport (1) műgyanta (4) m performance (2) m power (4) narancs (3) nátha (1) navara (1) ninja (1) nissan (1) norev (4) nyár (1) olaszország (2) opel (1) összehasonlító (3) összes (1) ősz (1) otto mobile (12) otto model (8) öt ok (1) pakk (2) parádé (1) paragon (4) paragon models (4) parkoló (2) parkoló parádé (1) passat (1) pickup (2) pick up (1) piros (4) platós (1) plug-in (1) politoys (1) polstil (1) porsche (5) porsche 911 (1) posta (1) prémium (12) quattro (1) rakpart (2) rally (4) red (1) régi (1) rekord (1) resin (19) roadster (1) rolls (2) rolls-royce (2) röviden (1) rs (2) rs200 altezza (1) rs4 (1) rs 4 avant (1) s6 (1) schuco (2) signature (1) solido (1) sorhat (3) sparkling brown (1) sport (2) stelvio pass (1) story (42) stuttgart (1) supersport (1) szénszál (1) találkozó (2) targa (1) táskák (1) tdi (1) technika (1) teszt (23) tök (1) torokfájás (1) totalcar (2) totalcar parkoló parádé (1) toyota (2) transit (1) tuning (2) turbo (3) turbó (1) ünnep (1) updated (1) urquattro (1) utazás (1) ut models (2) v10 (1) v12 (2) v8 (6) valencia orange (1) város (1) vélemény (1) versenyautó (2) veyron (1) világrekord (1) vitesse (1) vitrin (1) volkswagen (5) vs (1) vw (1) w124 (2) w16 (1) world record edition (1) wraith (1) wre (1) x5 (1) z3 (1) zárás (2) zöldségek (1) zsebgarázs (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása