Egy árva percig sem tartottam létszükségletnek a műgyantamágnás OttO mobile szárnyai alatt nevelkedett E24-es beszerzését. Ebből érezhető, hogy mennyire nagyon elégedett vagyok az Autoart által gyártott akármelyik változattal, ami számomra egy örökös mérce. Nem mondom, hogy azon a bizonyos vasárnapi börzén a kereslet találkozott a kínálattal, inkább egy mélyen bennem lévő igény tört fel, amikor megláttam az Alpina ruhába csomagolt cápát.
Az Alpina nem holmi sokadrangú, gyár közelében tanyázó tuningcég, hanem egy hivatalosan bejegyzett autógyártó, melynek modellválasztéka az aktuális BMW modelleken alapul és a müncheni gyártóra jellemző két - egyébként egymással kissé ellentmondásban álló - tulajdonságra erősítenek rá. Persze, elméletben nehezen hihető, hogy az edami sajt és a csirkemell mellé érkező hagyma passzolhat a málnával, de fotózás után az új kedvenc helyemen - név szerint a Borsban - elfogyasztott French Lady-nek keresztelt szendvics minden kétségemet eloszlatta.
A legtöbb esetben a sportosságot megnövelt teljesítménnyel, jellegzetes lökhárítótoldatokkal és határozott vonalú alufelnikkel, az eleganciát pedig jobb minőségű beltéri anyagokkal és stílusos arany dekorcsíkkal teszik hangsúlyosabbá. Mindezt éppen olyan remek arányérzékkel, mint a gasztronómiai kikacsintás esetében is. Megmarad a harmónia, csak minden jóból többet kapunk.
Sajnos ezt a filozófiát nem adja maradéktalanul vissza az OttO mobile modellje. Az utastér kifejezetten lelombozó látványt nyújt az övek és Alpina csíkok nélküli műanyagos ülésekkel, ami ebben a stílusosnak szánt bézsben méginkább feltűnő. Sokadjára is zavaró látvány, hogy az érthetetlenül sík padló és az ajtókárpit természetellenes módon találkozik egymással. A középkonzolon pedig temérdek gomb és kapcsoló akad, ami lehetőséget adna egy kicsit részletesebbé tenni a belteret. Nagy kár, hogy ezzel a lehetőséggel most nem éltek. Én megértem, hogy mindenkinek kell egy kis kilépő a mókuskerékből, jól esik olykor hanyagul az asztalra dobni a kettes ecsetet, de a francia modellfejlesztő mérnökök mindig a lehető legrosszabbkor gondolják, hogy jár nekik a pihenés.
A teljes depresszióba zuhanást elkerülendő, a külső kifejezetten megkapó, egyértelműen beindítja a kívánást. Ha nem így lenne, ez is az eladó nyakán maradt volna. Minden unalomig ismételt és bevált trükkjüket bevetették a kifogástalan fényezéstől a precízen felragasztott matricákon át a bámulatos részletességgel kivitelezett lámpatestekig. Egyedül a túlzottan vastag ablakkereteket tudnám hibaként felróni neki. Továbbá azt, hogy krómozás helyett simán ezüstre pingálták őket, de ez utóbbi a pontatlanság fel sem tűnt, amíg meg nem néztem egy képet az igaziról, mert az összkép így is éppen jó vizuális élményt ad.
Az OttO B7 Turbo Coupé-ja ebben a formában egyértelműen nem potenciálisan az a modell, amitől minden alkalommal térdre rogyhatunk, ha kiszabadítjuk a borzalmasan foszlós, trehányul formázott polisztirolhab öleléséből. De minden bosszantó hibája ellenére nálam a személyisége mellett az a tény adja el igazán, hogy váratlan méltósággal fürdőzik az őszi napfényben.