Nem is túl rég olvastam egy Golf tesztet itt, aztán eszembe is jutott rögvest, hogy nekem is van ilyesmim, csak kicsit teleszteroidozódott. Van valami ebben a "haladás technikája" szlogenben. Nagyon kicsin múlott, majdnem belekötöttem. De nem úgy! Hanem inkább, mint a beton. Nehéz volt az elszakadás, pedig az idő is ellenem dolgozott, és az is, hogy nem kék-fehér propeller meg páros belső szerv van az elején. De mégiscsak az A5 Sportback mellett a másik nagy kedvencem ez az A6-os az időtálló, kifinomult limuzinformájával. Kedvenc részletem az S-hez járó polírozott alumínium tükörborítás. Nagy meglepetés azonban nem ért, pont olyan, amilyennek már sokan leírták: bosszantóan tökéletes, rémületesen precíz. Az illesztéseit pedig kis túlzással bármelyik műgyanta modell megirigyelhetné.
Mi az a szlogen?
Eredetileg egy csatakiáltás, ami lelkesítette a csapatot, és amit örömmel üvöltözhettek, amikor az ellenségben forgatták a kardot. Ma a marketing világa jelszó vagy jelmondatként használja, ami kifejezi a vállalat látásmódját, ami válasz lehet minden kérdésre velük kapcsolatosan. Ilyen a Volvo-nál a "for life" vagy a Mercedes-nél a "The best or nothing" vagyis, a legjobbat vagy semmit.
Ráadásul ebben a díszpéldányban az első tengely elé tolt, nyomokban négyhengeresedő, négyliteres, turbós vényolc volt, amivel látszatra is félelmetesen tömött a motortér, és ami remek párost alkot a 7 sebességes DSG-vel. Nagyszerűen tartja kordában a 420 lovat, valamint a már 1500-as fordulattól meglévő 550 Nm maximális forgatónyomatékot. Bebizonyosodott számomra az is, hogy nem véletlenül olyan mérhetetlenül büszkék a quattro hajtásra. Annak ellenére nagyon biztosan mozog mindenhol, hogy tempós kanyarokban azért érezni, az S6 súlyos egyéniség a szó minden értelmében. Mellesleg Jason Statham S8-asára fél másodpercet ver 4,6-os 0-100-as értékével. Valahogyan még a gyárban odaragasztották az aszfalthoz és az Istenért se lehet onnan lerángatni. Mármint ésszel felfogható keretek között. Mert az S6 állati erős. No, nem pokolian, mert arra ott az őrületes RS6 Avant, hanem csak pont annyira, hogy amikor éppen látnánk a tudása végét, akkor már az Őrangyalunk egyezteti az időpontot Szent Péter titkárnőjével és gyorsan keres magának új melót is.
Ez a vágatlan, rendezői változatú videó épp akkor készült, mikor benne ültem. Ami meglepett, hogy mindent a legvérmesebbre állítva - a kipufogóhangot is beleértve - sincsen olyan markáns orgánuma kintről, mint belülről. Viszont lelkesítően durrog, sziszeg és ez nagyszerű! Ha nem is érdemes az ilyenért fekete pontokat gyűjtögetni, azért nem lettem volna annyira elkenődve, ha becsúszik egy.
A fejtámlákkal egybegyúrt első ülések a sportos - vagy inkább csak gyors - Audi-k sajátosságai, nekem éppen kényelmesek voltak, de 180 centimmel még valószínűsíthetően pont tűréshatár alatt vagyok. Mindamellett, hogy észrevétlenül le lehetne benne ülni a Budapest-Nürnberg távot oda és vissza, nagyon gusztusosan néznek ki, éppen annyi fehér varrás van a fekete bőrön, hogy ne legyen giccses, ahogy a karbon betétből is optimális mennyiségű került a beltérbe. Nem igazán merültem el a gombokban és kapcsolókban, csak éppen annyira, hogy a drive select-en átállítsak mindent dinamikus módba (többek közt van egyéni, komfort meg takarékos is, de az bizonyára egy sajátos példa a német humorra, mint a 9,6-os átlagfogyasztás), de ami gombbal találkoztam, az mind kellemes emlékeket hagyott bennem a kapcsolási érzetet illetően. Hamar eligazodtam benne, kis túlzással állíthatom, hogy otthon éreztem magam. Még az MMI nevű tapizható és nyomkodható, ronda írást is felismerő fedélzeti rendszerben is, aminek annyi a titka, hogy az iDrive-hoz képest minden a másik irányban van. Igaz ez a jó fogású, háromküllős sportkormány (tejóég micsoda finom bőr és szép varrások, legszívesebben soha el se engedném) mögött lévő órákra is, hiszen míg a BMW-kben a jobb oldalon találjuk a fordulatszámmérőt és balra a sebességmérőt, itt éppen fordítva. Nahát!
A fenenagy harmóniából egyedül a HUD vetítőegysége lóg kicsit ki, ez az az óracsoport dombjának tetejére biggyesztett műanyagtömb, ami eléggé utólagosan odavetett hatású, a konkurencia ezt sokkal igényesebben kivitelezte, ez a grafikájáról is elmondható. Emellett az adott napállásban bizony, csúnyán vissza is tükröződött minden része a szélvédőn, ami az én hűséges Polaroid napszemüvegem nélkül nagyon idegesítő. Nem róható fel hibának, hogy a gázpedál nem alul rögzített, hanem függesztett, csak azért vettem észre, mert az előbbit sokkal kényelmesebbnek és egy ilyesféle mérges autó karakteréhez jobban illőnek tartok. A hátsó sor helykínálatáról nem alakult ki bennem kép, de egy ekkora autóban bizonyára nem kell szűkösködni itt sem.
Persze, ennek az autónak az égvilágon semmi értelme nincsen, hiszen versenypályára nehéz és nagy, utcára pedig feleslegesen erős. Ráadásul a még csak nem is fullextrás ingolstadi rém ára ebben a formában is túlcsordul picit a harmincmillión. Egy ilyen drága tartós fogyasztási cikket pedig mindenhol félt az ember, a lelke mélyén talán még akkor is, ha nem okoz gondot a pótlása. Egyetlen hely az autobahn belső sávja, ahol otthon érezheti magát. Viszont benne lenni úgy általánosságban mindenhol jó és ez a lényeg.

A képek minőségéért utólag is mélyen elnézést szeretnék kérni, de inkább vezettem, mint komponáltam.