don't blog about this

modellautós nördségek

Rákattantam a gyártelepekre

img_6858.JPGIgazi autókat előszeretettel rángatok át a fél városon csak azért, hogy az egykori vágóhídnál vagy a Csepel Művek egyik szebb napokat is látott, téglahomlokzatos raktárépülete vagy gyárcsarnoka előtt fotózzam. Egy friss, ropogós és újszagú BMW remek kontrasztban van ezzel a környezettel, a végeredmény mindig lelkesítő lesz és ez tetszik. Ezért sokat töprengtem azon, hogy hogyan lehet ezt az egészet sokkal kisebb méretarányú autókkal kivitelezni.
img_6612.JPGMár csak azért is szükség volt erre, mert ismét hatalmába kerített a dögletes unalom, amikor megláttam a jól megszokott helyet, ahol a legtöbb esetben sikerrel jártam, ha modellautó fotózásról volt szó. Ráadásul a CMC jóvoltából érkezett egy egészen korai Mercedes-Benz versenyautó hordozó platós teherautó, amihez nagyon passzolt a korszakban azonosnak tekinthető háttér. Az első próbálkozás annyira remek lett, hogy le is csapott rá a világ legjobb modellautóját készítő CMC.
img_6696.JPGNaná, hogy ezek után belelkesültem és a hétvégén ismét kipakoltuk a kartondobozból, falapból és maradék zsindelyből álló alapokat. Volt is mihez, mert a nagy szünet után váratlanul egymásnak adták a kilincset a postások és futárszolgálatosok, az ajtó előtt pedig halmokban álltak a kiüresedett kartondobozok.
img_6812.JPGAz elmúlt hónap volt az év legerősebbikje, pedig a közepétől indult be igazán, ekkor csöngetett be a GT Spirit kínálatába visszatérő szürke metál M4-es, ami a vörös belső miatt mindenképp meg szerettem volna várni. További négy modell követte aztán a bajor gépet, a mezőny olyan sokszínű, így bőven lesz miről mesélni később is.
img_6746.JPG
A nagy titkot pedig az alábbi kép leplezi le, a szerkezet jelentős finomításokra szorul, ráadásul fogyó türelemmel exponenciálisan csökken a kompozíció realisztikus megjelenése, de még így is sokkal jobb, mintha unalmas lenne.
img_9310.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://dontblogaboutthis.blog.hu/api/trackback/id/tr5511920987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

énisfélek 2016.11.02. 00:53:01

Csodálkoztam is az első képen, hogyan sikerült ennyire kis mélységélességet elérni több milliós (hatalmas ccd-jű) fényképezőgép vagy Fotosopp nélkül - de aztán kiderült a turpisság :)

vasgyuszi 2016.11.02. 10:46:18

Nem milliós gép, de jó:
Sony RX100m4

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.02. 11:26:01

Csoda... Bróhaha, q jó, én is kipróbálom... :D

don't blog about this

Klaviatúra közeli modellautó-bolond mindennapjai, örömei, bánatai és egyéb megmozdulásai főként 1:18-as méretarányban.

Facebook

Címkék

1-es sorozat (2) 1 m coupe (4) 2002 (2) 2013 (2) 2014 (1) 2015 (1) 250 gto (1) 3.0 csi (1) 318i (1) 325i (1) 435i (2) 4x4 (2) 5-ös sorozat (1) 535i (1) 5 gt (2) 6-os sorozat (1) 760li (1) 911 (1) 911 turbo s (1) 917 (1) 930 (1) a-osztály (3) a4 (1) alpesi fehér (3) alpina (2) alpine white (1) amg (2) amts (1) aprilia (1) audi (5) autó (61) autoart (14) avant (1) avantgarde (1) aventador (1) b4 (1) b7 (1) belterj (38) bemutató (20) beteg (2) bibione (1) biturbo (1) black series (1) blog (26) bmw (34) börze (5) boxer (1) budapest (6) bugatti (2) c63 amg (1) cabrio (1) calibra (1) canon (3) canon sx20 is (1) can am (1) cápa (1) chilisos (1) cmc (2) coupé (2) coupe (4) csomag (5) csomag jött (2) csoport (1) die-cast (39) diecast (3) diecast solution (3) dioráma (1) dodge (1) dpd (1) drága (1) duna (1) e12 (1) e24 (1) e30 (1) e46 (1) e60 (2) e60 amg (2) e82 (1) elegancia (1) este (2) ettore bugatti (1) évadzáró (3) évértékelő (3) évzáró (2) expedition (1) f10 (1) f32 (1) fehér (2) fények (1) fényképezés (29) ferrari (1) focus (1) focus rs (1) ford (4) fotó (2) fotózás (5) frozen (1) frozen grey (1) gasztronómia (1) ghost (3) gran tourismo (2) gt (1) gtspirit (3) gt spirit (15) gyógyszer (2) gyűjtemény (34) gyümölcsök (1) halloween (1) haszonjármű (1) helyzetjelentés (1) hibrid (1) himalaya (1) hobbi (22) hofmeister knick (1) hogyan készült (1) hokiütő (1) hungexpo (1) i8 (1) individual (1) is200 (1) is300 (1) jaditoys (1) játék (3) java green (1) kabrió (2) karbon (1) kawasaki (1) kisautó (37) kombi (1) kyosho (5) led (1) legjobb (1) lexus (2) lista (1) luxus (3) m235i (2) m3 gtr (1) m5 (4) m535i (1) m6 (1) maisto (1) makett (1) matt (1) mattszürke (1) megfázás (1) melbourne red (1) mercedes (7) mercedes-benz (6) merci (1) minichamps (3) modelcar (1) modell (19) modellautó (59) modellbolt (2) motor (1) motorsport (1) műgyanta (4) m performance (2) m power (4) narancs (3) nátha (1) navara (1) ninja (1) nissan (1) norev (4) nyár (1) olaszország (2) opel (1) összehasonlító (3) összes (1) ősz (1) otto mobile (12) otto model (8) öt ok (1) pakk (2) parádé (1) paragon (4) paragon models (4) parkoló (2) parkoló parádé (1) passat (1) pickup (2) pick up (1) piros (4) platós (1) plug-in (1) politoys (1) polstil (1) porsche (5) porsche 911 (1) posta (1) prémium (12) quattro (1) rakpart (2) rally (4) red (1) régi (1) rekord (1) resin (19) roadster (1) rolls (2) rolls-royce (2) röviden (1) rs (2) rs200 altezza (1) rs4 (1) rs 4 avant (1) s6 (1) schuco (2) signature (1) solido (1) sorhat (3) sparkling brown (1) sport (2) stelvio pass (1) story (42) stuttgart (1) supersport (1) szénszál (1) találkozó (2) targa (1) táskák (1) tdi (1) technika (1) teszt (23) tök (1) torokfájás (1) totalcar (2) totalcar parkoló parádé (1) toyota (2) transit (1) tuning (2) turbó (1) turbo (3) ünnep (1) updated (1) urquattro (1) utazás (1) ut models (2) v10 (1) v12 (2) v8 (6) valencia orange (1) város (1) vélemény (1) versenyautó (2) veyron (1) világrekord (1) vitesse (1) vitrin (1) volkswagen (5) vs (1) vw (1) w124 (2) w16 (1) world record edition (1) wraith (1) wre (1) x5 (1) z3 (1) zárás (2) zöldségek (1) zsebgarázs (1) Címkefelhő