Hosszú ideig a hazánkban igencsak népszerű platós kisteherautók tényleg csak szerszámosláda cipelésére és munkásemberek szállítására tartott célszerszámoknak számítottak. Aztán később elkezdtek felsőbb rétegekbe szivárogni, amolyan jetski vontató, boroshordó hurcoló életmódautókká váltak. A gyártók felismerték, hogy igény lenne a személyautósabb beltérre meg arra, hogy a funkció mellett a forma is nagyobb szerepet kapjon.
Az első ilyen, amire emlékszem, az a gombóc fülkés Mitsubishi L200 volt, még a dakaros versenygépek is azt az orrot kapták akkoriban. A következő nagy meglepetés a Navara volt, ami éles vonalaival, tömbszerű formájával egyenes ellentéte a konkurenseinek. Legutóbb pedig a minden lében kanál Volkswagen csapott oda az Amarok-kal. Utóbbiak kerültek most a kezeim közé 1:43-as méretben.
Gyönyörű, tengerkék metál színével egyből kitűnik a Norev Nissan-ja. Szép az összkép, annak ellenére, hogy a hátsó tengelyen kissé csálé az egyik kerék, így nem minden szögből kifogástalan a tartása, minden a helyén van és egy alapvetően tisztességesen kivitelezett kis modell a furcsa alakú, de divatosan menő tetőkorláttal meg a klassz, krómozott hűtőrácsával és lökhárítójával együtt. Az első lámpákban ugyan látszik az illeszkedést segítő pöcök, de nem igazán zavaró. Egészen addig, amíg rá nem pillant az ember a dizájnos, gyári dobozban lakó Minichamps Amarok-ra.
Aminek csak az első fényszórói is bámulatosak, hogy ennyire összetett lámpafészket ilyen színvonalon meg lehet csinálni ebben a felfoghatatlanul kis méretben. Hiszen az egész modell nem magasabb, mint egy frissen nyírt fűszál a Kossuth téren! A króm csíkok itt atomnyi vastagságúak, a hűtőmaszk rácsozása is sokkal mélyebb, valósághűbb a másikénál, nem beszélve a tökéletesen illeszkedő üvegezésről és a platón lévő keretről, ami levehető. Pick-up létére ráadásul botrányosan király rajzolatú felniken feszít. Nem terepre való ez, az tuti!
A beltér kidolgozása pedig több utcahosszal veri a Navaráét, aminek műszerfalára önmagában nemigen lenne sok panaszom a méretét szem előtt tartva, egyedül a kormányon élvő irdatlan nagy márkajelzést tudtam ellene felhozni addig, amíg be nem néztem a Volkswagen-be, ahol minden kis kapcsoló meg szellőzőrostély világosan kivehető, jó szögben áll a kormány, formásak az ülések és a műanyagok sem fénylenek minden ok nélkül.
Szóval, a helyzet az, hogy 43-szor kisebben az Amarok fölénye megkérdőjelezhetetlen, kidolgozása és összeszerelési minősége fényévekkel jobb a vele összeeresztett kékségénél. Nem is kérdés, hogy melyik a jobb vétel. Ennek ellenére igaziban nekem inkább egy V6-os dízel Navara kéne, mint egy négyhengeres TDI VW.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.