don't blog about this

modellautós nördségek

Csak a lényeg: Totalcar Parkoló Parádé 2.

Nem igazán szeretek autós találkozókra és egyéb ilyen témájú rendezvényekre menni, mert nem annyira hoznak már lázba a földig lehúzott lökösök, a teszkós krómvégek meg az airbrush mázolmányok és egyéb, ízlést mellőző kreálmányok.
10152412_707464719276535_8643273069996463525_n.jpgMostanában azonban kedvez nekem az idő, mert egyre több olyan összecsődülés van, ahol inkább a szolid ültetés vagy a gyári állapot inkább menő. Már a honosított Cars & Coffee-n is erősen töprengtem, aztán az első Totalcar Parkoló Parádén is.
IMG_5628.JPGAz elmúlt hétvégén azonban volt a francia autóknak is meg a németeknek is találkozó egymás szomszédságában némi gyorsulással, ez nagyszerű szűrőnek bizonyult a második TC-s Parkoló Parádéhoz. Úgy gondoltam, ott a helyem!
IMG_5642.JPGAlaposan végiggondoltam előtte azt is, hogy valószínűleg az autójukat szerető és féltő, állapotukat megóvó emberek között kevesebb olyan akad, aki gátlástalanul rácseszi az ajtót a másikéra.
IMG_5624.JPG
Bömbikére is ráfért egy alapos mosás és takarítás, így ezt is megcsináltuk előtte - bár kezdésképp a baloldali ajtóburkolatnál túlzásba vittem egy kissé a műanyagápolót, most neppertelepeket megszégyenítő fénye van.
IMG_5675.JPGFelüdülés volt a kellemes tavaszi időben különféle autók között sétálgatni, néha elkattintani a fényképezőgépet anélkül, hogy az ugrálóvárból kiszűrődő sikongatást vagy ilyesmit kelljen hallgatni.
IMG_5658.JPGPár kör után mindig változott a sorok összetétele, folyamatosan érkeztek a legkülönfélébb autók, így mindig volt mit megnézni, aztán jól kidumálni és párhuzamot vonni a saját elmebetegséggel.
IMG_5637.JPGRemek volt a társaság, mi sem bizonyítja jobban, minthogy meg sem éreztem az eltelt három órát. Sőt, még Bömbi sem, hiszen ennyi idő alatt szinte ki sem hűlt a motorja - és még az utastérben sem lett hőség! Ez nekem kellő motiváció ahhoz, hogy kíváncsi legyek a következőre is.

A bejegyzés trackback címe:

https://dontblogaboutthis.blog.hu/api/trackback/id/tr676032114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

don't blog about this

Klaviatúra közeli modellautó-bolond mindennapjai, örömei, bánatai és egyéb megmozdulásai főként 1:18-as méretarányban.

Címkék

1-es sorozat (2) 1 m coupe (4) 2002 (2) 2013 (2) 2014 (1) 2015 (1) 250 gto (1) 3.0 csi (1) 318i (1) 325i (1) 435i (2) 4x4 (2) 5-ös sorozat (1) 535i (1) 5 gt (2) 6-os sorozat (1) 760li (1) 911 (1) 911 turbo s (1) 917 (1) 930 (1) a-osztály (3) a4 (1) alpesi fehér (3) alpina (2) alpine white (1) amg (2) amts (1) aprilia (1) audi (5) autó (61) autoart (14) avant (1) avantgarde (1) aventador (1) b4 (1) b7 (1) belterj (38) bemutató (20) beteg (2) bibione (1) biturbo (1) black series (1) blog (26) bmw (34) börze (5) boxer (1) budapest (6) bugatti (2) c63 amg (1) cabrio (1) calibra (1) canon (3) canon sx20 is (1) can am (1) cápa (1) chilisos (1) cmc (2) coupe (4) coupé (2) csomag (5) csomag jött (2) csoport (1) die-cast (39) diecast (3) diecast solution (3) dioráma (1) dodge (1) dpd (1) drága (1) duna (1) e12 (1) e24 (1) e30 (1) e46 (1) e60 (2) e60 amg (2) e82 (1) elegancia (1) este (2) ettore bugatti (1) évadzáró (3) évértékelő (3) évzáró (2) expedition (1) f10 (1) f32 (1) fehér (2) fények (1) fényképezés (29) ferrari (1) focus (1) focus rs (1) ford (4) fotó (2) fotózás (5) frozen (1) frozen grey (1) gasztronómia (1) ghost (3) gran tourismo (2) gt (1) gtspirit (3) gt spirit (15) gyógyszer (2) gyűjtemény (34) gyümölcsök (1) halloween (1) haszonjármű (1) helyzetjelentés (1) hibrid (1) himalaya (1) hobbi (22) hofmeister knick (1) hogyan készült (1) hokiütő (1) hungexpo (1) i8 (1) individual (1) is200 (1) is300 (1) jaditoys (1) játék (3) java green (1) kabrió (2) karbon (1) kawasaki (1) kisautó (37) kombi (1) kyosho (5) led (1) legjobb (1) lexus (2) lista (1) luxus (3) m235i (2) m3 gtr (1) m5 (4) m535i (1) m6 (1) maisto (1) makett (1) matt (1) mattszürke (1) megfázás (1) melbourne red (1) mercedes (7) mercedes-benz (6) merci (1) minichamps (3) modelcar (1) modell (19) modellautó (59) modellbolt (2) motor (1) motorsport (1) műgyanta (4) m performance (2) m power (4) narancs (3) nátha (1) navara (1) ninja (1) nissan (1) norev (4) nyár (1) olaszország (2) opel (1) összehasonlító (3) összes (1) ősz (1) otto mobile (12) otto model (8) öt ok (1) pakk (2) parádé (1) paragon (4) paragon models (4) parkoló (2) parkoló parádé (1) passat (1) pickup (2) pick up (1) piros (4) platós (1) plug-in (1) politoys (1) polstil (1) porsche (5) porsche 911 (1) posta (1) prémium (12) quattro (1) rakpart (2) rally (4) red (1) régi (1) rekord (1) resin (19) roadster (1) rolls (2) rolls-royce (2) röviden (1) rs (2) rs200 altezza (1) rs4 (1) rs 4 avant (1) s6 (1) schuco (2) signature (1) solido (1) sorhat (3) sparkling brown (1) sport (2) stelvio pass (1) story (42) stuttgart (1) supersport (1) szénszál (1) találkozó (2) targa (1) táskák (1) tdi (1) technika (1) teszt (23) tök (1) torokfájás (1) totalcar (2) totalcar parkoló parádé (1) toyota (2) transit (1) tuning (2) turbó (1) turbo (3) ünnep (1) updated (1) urquattro (1) utazás (1) ut models (2) v10 (1) v12 (2) v8 (6) valencia orange (1) város (1) vélemény (1) versenyautó (2) veyron (1) világrekord (1) vitesse (1) vitrin (1) volkswagen (5) vs (1) vw (1) w124 (2) w16 (1) world record edition (1) wraith (1) wre (1) x5 (1) z3 (1) zárás (2) zöldségek (1) zsebgarázs (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása